A GP VILÁGA -  Befogni a Ferrarit

A GP VILÁGA - Befogni a Ferrarit

Miközben a Forma-1 jövőjét érintő stratégiai döntésekben a csapatok szoros együttműködésére volt szükség, az élcsapatok között egyre nagyobb feszültség bontakozott ki az elmúlt időszakban a Ferrari motorteljesítménye kapcsán. Az ellenfelek gyanakvók, miközben a Ferrarinál állítják, nem szegtek szabályt. A 2019-es idény során a Ferrari SF90-es versenyautójának végsebessége kimagaslott a mezőnyből, miközben a Mercedes kivételes kasztnija lehetővé tette a versenyzők számára azt, hogy valamennyi típusú pályán viszonylag könnyen boldoguljanak vele. A Ferrari idei autójának koncepciója jóval komplexebb annál, mint amilyennek tűnik, Mattia Binotto csapatfőnök pedig többször világossá tette: pazar végsebességük nem feltétlenül a motorerőnek, hanem nagyrészt a kis légellenállásnak köszönhető. A kiemelkedő egyenesbéli tempóhoz pedig az SF90-es versenyautó úgynevezett rake-beállításai is nagyban hozzájárulnak. Kanyarodás közben a padlólemez megemelkedik, és nagy leszorítóerőt generál, miközben az egyenesekben az autó kasztnija lejjebb ereszkedik az aerodinamikai terhelésnek köszönhetően, ami nagyobb végsebességet tesz lehetővé. A felfüggesztés megfelelő kalibrálása létfontosságú, hiszen a meghatározott terhelési szint elérését követően kell módosítaniuk az autó hasmagasságát. A versenyautó alatt lezajló folyamatok pedig igazán hatékony fegyvert jelentenek a Ferrari számára – nagy tempónál pedig az alacsony légellenállás döntő tényező a végsebesség növelése szempontjából. A Ferrari koncepcióját pedig a következő évre készülve a Mercedesnek és a Red Bullnak is alaposan górcső alá kell vennie, hiszen az egyenesekben valahogy tartaniuk kell majd a lépést a Scuderiával, melynek autói már a kanyarokban is egyre versenyképesebbek. Ami azt illeti, a Mercedes már tesztelt is hasonló megoldásokat, hogy megértse azok viselkedését. A W10-es versenygép aerodinamikai konformációja mintegy 2700 kg-nyi erő létrehozására képes, követve a tradicionális filozófiát, miszerint a nagy aerodinamikai terhelésű orral kellő mennyiségű levegőt juttatnak a kerekek környékére. Ezzel szemben nemrég egy olyan megoldást tesztelt a csapat, mellyel a légáramlatokat a versenyautó külső oldalán vezették el, mellyel nagyobb végsebesség elérésére van lehetőség. A jövő évi autó tervezésekor minden ezzel kapcsolatos információ hasznos lehet, ha lépést akarnak tartani a Ferrari idei megoldásaival.